Trump mindenkit kiosztott! Ezt nem teszik zsebre!

“Politikai boszorkányüldözésnek” nevezte az orosz hackertámadások körüli vitát Donald Trump megválasztott elnök a The New York Times című lapnak adott pénteki interjújában. Trump a választási vereséget szenvedő demokratákat tette felelőssé ezért.
A lap internetes oldalán megjelent interjúban a leendő elnök annak a  meggyőződését adott hangot hogy a “politikai boszorkányüldözés” célja nem más, mint próbálkozás elnöki legitimitásának kétségbevonására a beiktatás előtt két héttel.

Trump mindezért a demokratákat okolta.

“Nagyon csúnya vereséget szenvedtek a választásokon, én több megyében nyertem meg a szavazást, mint Ronald Reagan” – szögezte le. “Emiatt rendkívül zavarban vannak, bizonyos értelemben boszorkányüldözés folyik s ők most csak erre összpontosítanak”.

A megválasztott elnök ismét cáfolta az Obama-kormányzat vádjait, melyek szerint oroszok intéztek volna támadásokat demokrata párti politikusok számítógépes rendszerei ellen.

Hangsúlyozta, hogy Kína nemrégiben húszmillió kormányzati személyiség és alkalmazott személyi adatait lopta el számítógépes támadással s feltette a kérdést: “hogy’ lehet, hogy erről senki sem beszél?”.

“Meghackelték a Fehér Házat, a kongresszust, úgy tűnik, mi vagyunk a világ hackertámadásainak fővárosa” – szögezte le Trump. Hozzátette: egyáltalán nem akarja, hogy más országok folyvást számítógépes támadást intézzenek az Egyesült Államok ellen.

Donald Trump pénteken a New York-i Trump-toronyban lévő főhadiszállásán fogadja James Clappert,a hírszerző szervezetek csúcsvezetőjét, John Brennant, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatóját, Mike Rogerst, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatóját és James Comeyt, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vezetőjét. Sajtóhírek szerint előterjesztik neki azokat a bizonyítékokat is, amelyek alátámasztják a választási folyamatba történt orosz beavatkozást.

Nem sokkal a The New York Timesnak adott interjú előtt a megválasztott elnök Twitter-üzenetben jelezte: vizsgálatot kér annak ügyében, hogyan jutott az NBC televízióhoz titkosított hírszerzési anyag az állítólagos orosz hackertámadásokról.

“Felkérem a képviselőház és a szenátus illetékes bizottságait, hogy vizsgálják ki, hogyan kerültek az NBC-hez titkos hírszerzési információk, mielőtt még én láttam volna őket” – olvasható a Twitter-bejegyzésben.

Forrás
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog