Szíria: kurd autonómiát javasol a Moszkva készítette alkotmánytervezet

Szíria megőrizné egységes nemzetállamiságát, ugyanakkor a kurdok autonómiát kapnának az orosz szakértők által készített és a szíriai ellenzéknek az asztanai béketárgyalásokon átadott alkotmánytervezet szerint - közölte az Interfax orosz hírügynökség egy szíriai ellenzéki tisztségviselőre hivatkozva.
"Szíria egységes nemzetállam maradna, de területén kurd autonómia kialakítását javasolja a dokumentum" - mondta az illetékes.

Ezen felül az iratban rögzítették Szíria más térségeinek is a jogát arra, hogy saját regionális nyelvet használjanak.

A tervezet hét évben határozza meg a szíriai elnök mandátumát, az elnököt azonban nem lehetne újraválasztani - ismertette a szíriai ellenzék forrása.

Szavai szerint a dokumentumból "kihúzták azt a kitételt, amelynek értelmében Szíria elnöke muszlim vallású kell legyen". A tervezet ezenkívül kivenné saríát (az iszlám jogrendjét) az ország jogforrásai közül, Szíria államformáját pedig köztársaságként határozza meg. Így az ország neve a korábbi Szíriai Arab Köztársaságról Szíriai Köztársaságra változna - tette hozzá az illetékes.

Az asztanai béketárgyalások keddi zárónapján közzétett nyilatkozat szerint Törökország, Oroszország és Irán "befolyásukat latba vetve" fogják garantálni a szíriai tűzszünet betartását. Az orosz delegáció vezetője, Alekszandr Lavrentyev közölte: a tűzszünet ellenőrzését végző műveleti csoport február elején, Asztanában kezdi meg működését. A moszkvai, az ankarai és a teheráni kormány is támogatja a fegyveres ellenzéki csoportok részvételét az ENSZ égisze alatt folytatandó, február 8-ra előirányzott genfi béketárgyalásokon - áll a nyilatkozatban.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog