Putyin lassan az egész világot meghackelte … szerintük

A német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) szerint tavaly hackertámadás érte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) számítógépes rendszerét, a nyomok pedig Oroszországra utalnak – tudatta Hans-Georg Maassen, a BfV elnöke a dpa német hírügynökségnek adott exkluzív interjújában.
Maassen elmondta, hogy vizsgálatok szerint a támadáshoz használt infrastruktúra azonos azzal, amelyet az APT28 néven ismert hackercsoport a német szövetségi parlament (Bundestag) belső adathálózata ellen használt tavaly. Emlékeztetett, hogy az APT28-ként számon tartott csoport, amelyet Washington Fancy Bear néven azonosít, Oroszországhoz köthető.

Az EBESZ ellen intézett hackertámadásról tavaly december végén szereztek tudomást a német hírszerzők. A szervezet egyik kiemelt küldetése a kelet-ukrajnai megfigyelő misszió, a válságövezetben oroszbarát szeparatisták és kormányerők állnak konfliktusban egymással.

Az APT az Advanced Persistent Threat, vagyis Fejlett Folyamatos Fenyegetés rövidítése. Az APT28 feltételezések szerint az orosz állami hatóságokkal áll kapcsolatban, köztük a katonai hírszerzéssel (GRU).  Moszkva ugyanakkor határozottan elutasítja ezeket a vádakat.

A tisztségéből távozó Barack Obama amerikai elnök mindemellett Moszkvát teszi felelőssé az állítólagos orosz hackertámadások miatt, amelyek célja az volt, hogy befolyásolják az amerikai elnökválasztás kimenetelét. Az NBC televízió, a CNN hírtelevízió, valamint a The Washington Post hírszerzési forrásokra hivatkozva pénteken arról számolt be, hogy a hírszerzés azonosította azokat az orosz ügynököket, akik részt vettek a Demokrata Párt számítógépes rendszereinek megtámadásában, adatokat loptak el és továbbítottak a WikiLeaks portálnak, hogy ezáltal megpróbálják befolyásolni a választókat.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: