Muzulmán csoport támadt az osztrák külügyminiszterre

Súlyos kritikákkal illette Sebastian Kurz osztrák külügyminisztert egy muzulmán csoport vezetője. Omar Al-Rawi, az Osztrák Női Muzulmán Kezdeményezés elnöke azzal vádolta Kurzot, hogy a muszlimok bírálásával, pontosabban a fejkendő-tilalom javaslatával próbál politikai hírnevet és még több befolyást szerezni. Az osztrák politikai vezetők viszont más véleményen vannak.
A muzulmán vallású csoport elnöke rámutatott, hogy az Osztrák Néppárt politikusa az új Korán-fordítás javaslatával olyan félreértelmezésekről beszélt, melyek nemhogy megfékeznék, hanem még tovább erősítik a szélsőségességet.

Szerinte Kurz szándékosan megpróbálta a osztrák lakosságot a bécsi muzulmán nevelőközpontok ellen fordítani, és megkísérelte bezárni ezeket a helyszíneket.

Sebastian Kurznak nem csupán a női kezdeményezéssel gyűlt meg a baja: újabban az Osztrák Iszlám Hitközösség (IGGiOe) is kritikákkal illeti. Ibrahim Olgun, a szervezet elnöke nyíltan szembeszállt Kurz fejkendős javaslatával, és azt állította, hogy a külügyminiszter szándékosan áll a muszlimok integrációjának útjába.

“Vissza a konyhába”?

A szervezet arra sürgette a külügyminisztert, hogy vonja vissza a kijelentéseit, különben ellehetetleníti a muzulmán szervezetek és a minisztérium közötti együttműködést. Attól is tartanak, hogy Kurz kijelentései visszaröpíthetik a tanult, emancipált muszlim nőket a konyhába.

A politikai vezetők Kurz mellett állnak

Kurz kezdeményezését azonban nem találta mindenki felháborítónak: sok osztrák politikai vezető támogatásáról biztosította a külügyminisztert.

“Meg kell védenünk értékeinket, a szabadságot, a demokráciát és a jogi egyenlőséget” – mondta Hermann Schuetzenhoefer, Stájerország kormányzója. A vezető szerint a fejkendő nem csupán az osztrákokat zavarja, hanem sok muzulmán vallású embert is, mivel az egyenlőtlenséget szimbolizálja. A tilalom éppen ezért a fiatal generációnak is csak példaként szolgálhat az egyenlőségről.

Voralberg kormányzója, Markus Wallner is kijelentette, hogy véleménye szerint elképzelhető egy fejendő-tilalom a köztisztviselőknél. Thomas Stelzer, Felső-Ausztria (németül Oberösterreich) helyettes kormányzója pedig “alapvetően pozitívnak” nevezte a javaslatot.

Ausztriában szövetségi kormány van, de az ország kilenc régióra oszlik, melyek jelentős autonómiával rendelkeznek. A regionális kormányzók véleményei ezért minden fontosabb javaslatnál kulcsfontosságú szerepet játszanak.

Forrás
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: