Gratulálunk ismét! Németország ezzel próbálja meg megoldani a migránsválságot!

Ha a migránsok unatkoznak, annak katasztrófa lesz a vége.
Megosztó gondolattal álltak elő német politikusok: többük szerint az a baj, hogy a migránsoknak túl sok szabadidejük és túl kevés kilátásuk van – ezért vetemednek bűncselekményekre.

Aydan Özoguz, az integrációs bizottság vezetője szerint fel kell gyorsítani a Németországban tartózkodó migránsok integrációját – ugyanis csak ezzel garantálhatják az általános biztonságot. A politikusasszony szerint ha a migránsok támogatást és képzést kapnak, akkor „nem lődörögnek egész nap”, hanem beilleszkednek, és a társadalom hasznos részévé válnak – írja az Express.

Özoguza javaslatában kitért egy a közelmúltban történ esetre, ami az elképzelését igazolja: hét fiatal migráns felgyújtott egy hajléktalant Berlinben.

„Ez súlyos bűn, de az ilyen borzalmakat megelőzhetjük, ha segítünk a migránsoknak a saját lábukra állni!”

Andre Schulz, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal elnöke szerint is a fő problémát az jelenti, hogy a migránsok unatkoznak. Ebben a helyzetben a fiatal férfiak nem látnak maguk előtt semmilyen jövőképet, ezért bűnözőkké válnak.

Akár Özoguz javaslatát fogadják el, akár mást, Merkeléknek lassan dönteniük kell: a berlini terrortámadás ugyanis bebizonyította, hogy a mostani migrációs politika végképp megbukott.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog