Cioloș így utólag is bekeményít és még pártba is belépne

A Románia 100 programdokumentum köré épülő társulást hozna létre Dacian Cioloș, amelynek érdekében együttműködne a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) és a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) is - jelentette be csütörtökön a volt miniszterelnök.
Erről a témáról már egyeztetett az USR képviselőivel a parlamentben.

"Elsősorban kell egy elemzést végeznem, hogy mi a legjobb megoldás annak érdekében, hogy leghatékonyabban dolgozhassak a közéletben. Ha úgy gondolom, hogy ehhez be kell iratkoznom egy pártba, akkor meggondolom ezt a megoldást is" — nyilatkozta Cioloș a beszélgetést követően.

Cioloș elmondta, amennyiben lesz érdeklődés, mindkét párttal együtt fog dolgozni, azonban ez a társulás nem egy újabb politikai párt lesz. A volt kormányfő szerint már van elég politikai párt az országban, az emberek pedig amikor politikai pártra gondolnak rögtön a korrupció és az érdekcsoportok jutnak eszükbe. Dacian Cioloș hangsúlyozta, hogy vannak olyan programpontok a Románia 100 platformban, amelyekhez szükséges lesz a kormányzati támogatás, de sok olyan is van, amit összefogással a civilek is megvalósíthatnak.

A volt miniszterelnök megköszönte az USR és a PNL képviselőinek az eddig nyújtott támogatásukat, majd hozzátette, hogy amikor elkészült a társulás jelentkezni fognak és folytatják a programdokumentumban felvállaltak megvalósítását.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog