Cáfolja a Fehér Ház, hogy Trump újranyitná a CIA-börtönöket

Azt ugyanakkor megerősítették, hogy az elnök még szerdán intézkedik a mexikói határra épülő falról.
Cáfolta a Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer, hogy Donald Trump a CIA titkos külföldi börtöneinek újranyitásáról készít elő rendeletet. A The New York Times és a The Washington Post által idézett dokumentum szerinte nem a Fehér Háztól származik, „fogalmam sincs, honnan” – tette hozzá.

Az amerikai lapok értesülései szerint az elnök visszavonná Barack Obama 2009-es rendeletét a guantánamói börtöntelep bezárására, ami a kongresszus döntése miatt máig nem történt meg. Azt a rendelkezést is megsemmisítené, amellyel Obama elrendelte a CIA külföldön fenntartott börtöneinek bezárását és a kínzásos kihallgatási módszerek megszüntetését.

Spicer ugyanakkor bejelentette azt is, hogy Trump még a nap folyamán rendeletet ír alá a bevándorlásról és a határőrizetről, ennek részeként pedig a mexikói határon építendő falról. Azt is elmondta, hogy egyes országokkal szemben az amerikai külügy felfüggeszti a vízumkiadást.

Kitért arra is, hogy az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó, de tanuló vagy dolgozó fiatalok sorsáról később hoznak döntést, ami „mindenképpen humánus lesz”, és intézkedéseket foganatosítanak annak érdekében, hogy az illegális bevándorlókat a származási országok visszafogadják. 

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog