Bírók „lopják el” a külföldi dzsihadisták feleségét

Egy iszlamista szíriai bíró hamis halálos ítéletet gyártott egy Svédországból érkező házaspár férfi tagjának, hogy „ellophassa” a feleségét. Az asszony csak később tudta meg, hogy férje életben van.
Míg a harcban elesett dzsihádisták 72 rájuk váró szűz gondolatával halnak meg a csatatéren, az iszlamista bírók pozíciójuknak köszönhetően minden nehézség nélkül ellopják a külföldi harcosok feleségeit.

A furcsa esetről egy saría jogot gyakorló szíriai ügyvéd, Mohammad Hallabia mesélt részletesebben. Ő egészen addig az Iszlám Állam törvényszékén dolgozott al-Bab városában, míg a Szabad Szíriai Hadsereg el nem fogta.

A külföldi harcosokat elítélik,  majd megszerzik a feleségeiket

“Mikor a nő a férjéről kérdezett, azt mondták neki, hogy a férfit már kivégezték” – mondta Hallabia az Akhbar al-An televíziós csatornában. “A bíró, aki elítélte a férfit, feleségül vette a svéd feleségét” – tette hozzá.

A párt az ügyvéd állítása szerint már akkor szétválasztották, mikor Svédországból az Iszlám Állam által ellenőrzött területre érkeztek. Azonnal dzsihádista ügynökök fogságába kerültek, akik a feleséget egy vendégházba, a férfit pedig a bíróságra küldték. A feleségnek később azt mondták, hogy férjét halálra ítélték kémkedés miatt.

Csak sokkal később tudta meg az asszony, hogy a férje mindössze nyolc hónap börtönbüntetést kapott, de ekkorra már hozzá kellett mennie a bíróhoz. Első férjét kiengedése után pedig azonnal a frontvonalra küldték, ahol megölték.

Hallabia elmondása szerint karrierje alatt két botrányos, hatalommal való visszaélésnek volt tanúja. A svéd pár elválasztása és a férfi közvetett meggyilkolása ezek közé tartozott. A másik eset egy tunéziai párral történt, hasonló körülmények között.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog