Ausztria bekeményít! Egész Európát megdöbbentette!

Egyes szakértők bírálták Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszternek azt a javaslatát, hogy a terrorizmus elleni harcban magáncélú és az autópályákon használt kamerák által rögzített videofelvételek is felhasználhatók legyenek a büntetőeljárás során – jelentette az Ö1 osztrák közszolgálati rádió csütörtökön.
A belügyminiszter által felvázolt új intézkedéscsomag értelmében szigorítanák a biztonsági előírásokat, a fenyegetést jelentő személyeket nyomkövető lábbilincs segítségével figyelnék meg, járműveket is lehallgathatnának, a schengeni övezetben biometrikus adatokkal azonosítanák a harmadik államból érkezőket, és regisztrálnák a telefonkártyákat.

Sobotka indoklása szerint az elmúlt évben nem Ausztria volt a terroristák elsődleges célpontja, azonban a veszélyeztetettség érezhető volt. 

Hartwig Hufnagl, az osztrák autópálya-kezelő (Asfinag) projektvezetője a rádióműsorban elmondta, hogy jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő technikai feltétel a felvetés megvalósításához. A beszámolóban az is elhangzott, hogy az Asfinag mintegy ötezer kamerájának jelenleg nem a rendszám felismerése a feladata, hanem a közlekedés menetét figyeli. A rendszer csak az alagutakban készült képeket őrzi meg 72 órán keresztül, és ha baleset történik, kiadja az illetékes hatóságoknak.

A tudósításban az is elhangzott, hogy az osztrák rendőrség már használ rendszámfelismerő műszereket, a Bécstől a magyar határ irányába haladó A4-es és a Bécsből Graz és Klagenfurt felé haladó A2-es autópályán pedig telepített berendezéseket helyeztek el. Ugyanakkor Norbert Leonhardmair kriminálszociológus az Ö1 rádiónak nyilatkozva elmondta, érthető ugyan, hogy szigorítani akarják a megfigyeléseket, azonban az utóbbi időszak terrortámadásait elemezve kiderült, hogy nem a hiányzó adatok okoztak problémát, hanem a meglévő információk elemzése maradt el.

Szerinte megfontolandó, hogy a megfigyelésre vonatkozó intézkedések valóban fontosak-e annyira, hogy emiatt bizonyos alapjogokat, például a magánélet tiszteletben tartását fel kelljen adni.

A Zöldek pártja bírálta a belügyminiszter terveit. Úgy vélte, hogy az európai terrortámadások után olyan új elgondolások születtek, amelyek az adatvédelmet, az alapjogokat és a jogállamiságot korlátozzák. Meglátásuk szerint a belügyminiszter “figyelemfelkeltő” intézkedéseket akar tenni csupán, hogy a lakosságban a biztonság hamis érzetét keltsék. Végülis sokkal fontosabb a terroristák jogai, mint az általuk elkövetett merénylet áldozatai.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: