19 paranormális dolog, amit kisgyerekek mondtak

A kisgyerekeknél nincsenek őszintébb emberek – mindent kimondanak, amit gondolnak, sőt, néha egészen fura gondolatok hagyják el szájukat.
Íme néhány rémisztően paranormális dolog, amit kisgyerekek mondtak:

1. Lehet, hogy nem ártana ennek a kissrácnak egy kis ördögűzés

“Nyári táborban dolgoztam, volt egy kisfiú, aki mindenre felmászott, és magas helyekről ugrált le, és terített engem földre. Mondtam neki, hogy “Hé, ha megölsz, nem tudok többet játszani veled.” Halál komolyan nézett vissza rám. “Nem, de én veled attól még tudok.””

2. Így hozd a frászt a szüleidre

“Arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy a 3 éves gyerekem mellettem fekszik. Megkérdeztem, hogyan került mellém. Azt mondta, azért jött, hogy éppen megvéd a “világos szemektől”, akik körülállnak engem alvás közben.”

3. Ez a kislány saját horrorfilmet érdemel

“A családunk egyik barátjának gyerekére vigyáztam, csak ketten voltunk otthon. “Nem vagyunk egyedül ebben a házban” – suttogta, miután körbenézett.”

4. Paranormal activity

“Amíg az orvosi rendelőben voltam, anyukám vigyázott a kislányomra. Azt mondta: – Ó, ne, nagyi. Anyu már nem jön többet haza, egy szörnyű, szörnyű balesete volt, nem visz minket magával. Abban a pillanatban tényleg baleset történt velem, és majdnem meghaltam. Egyik családtagom sem fogta fel az összefüggést.”

5. A valódi “Kopogó szellem”

“Babysitterkedtem, és nem tudtam, hogyan kell kikapcsolni a tv-t, szóval statikusra állítottam. A 4 éves unokatestvérem teljesen elmerült a hangyázó képernyőben, és ezt mondta: “Látom a szörnyet!”

6. “Nem férek a bőrödbe”

“A húgom, Hailey, két hónappal azután született, hogy dédnagyanyánk meghalt. Egy nap Hailey felkelt, és közölte velünk: aznap ünnepli a 95. születésnapját. Mikor próbáltuk meggyőzni, sírni kezdett, és azt állította, Irene-nek hívják, ahogy a dédit. Ez egy egész napig tartott, másnap pedig nem emlékezett semmire.”

7. Az ijesztő jóslat

“A vidámparkba menet a kis unokatestvérem ezt mondta: – Ma meg fogsz halni.”

8. A kisgyerek a Hatodik érzékből

“Az unokahúgom azt mondta, hogy a képzeletbeli barátja, Chucky utasítására meg kell ölnie az apját. Kiderült, hogy korábban a hátsó kertben volt egy medencéjük, amit letakartak, miután a régi tulaj öngyilkosságot követett el. A neve Chuy volt, de a kislány nem tudta kimondani, ezért Chuckynak hívta.”

9. A jövő legrémisztőbb orvosa

“Hajókázni voltunk, amikor a 4 éves unokatestvérem közel hajolt hozzám, és ezt suttogta: -Orvos akarok lenni, akkor nézhetem, ahogy a gyerekek meghalnak!”

10. Az idegtépő kérdés

“Az éjszaka közepén a kishúgom felémfordult, és ezt kérdezte: – Hallod őket beszélni? Néma csend volt…”

11. Mintha Stephen King regényből idéznénk

“A fiam azt mondta, hogy egy kék színű, kopasz, fekete szemű halott nő élt a lakásunkban. Azt mondta, látja, ahogy követ minket az udvaron, és próbált beszállni a kocsinkba, de nem fért be, szóval kint maradt, és nézte, aho
gy elmegyünk. Még integetett is.”

12. Ennyit a játékról

“Egy 2 éves kisfiúra vigyáztam. A fatuskók között játszottunk, egyszercsak megfordult, és így szólt: “Szétlövöm a fejed!” Aznap este bújócskáztunk – féltem, hogy meg fog találni.”

13. Az ördögi kisfiú

“A hároméves fiammal a zsúfolt plázában sétáltunk. Szeret köszöngetni az embereknek, elkezdett sziázni a mellettünk elsétáló embereknek, aztán a semmiből rámutatott egy férfire, és a szia helyett azt mondta, meg fog halni. Aztán folytatta az emberek üdvözlését.”

14. Szellemes találkozás

“Egy éppen beszélni tanuló kisbaba nagynénije vagyok. Ahogy átmentünk a temetőn, ami teljesen normális a szomszédságunkban, rámutatott a sírokra: – Nézd, emberek! Ezt hajtogatta végig, amíg kiértünk a sírkertből.”

15. Kísérteties érzés

“Amikor kicsi voltam, rámutattam a kertünkben lévő fára, és állítottam, hogy meg fog halni. Senki sem vette figyelembe, de másnap a fa kidőlt, egyenesen a nagyapám autójára.”

16. A legrémisztőbb dal, amit egy anya hallott

“A 3 éves fiam dúdolgatott színezés közben, még sosem hallottam ezt a dalt. Kérdeztem tőle, honnan tanulta: – A néni a hálószobámban énekelte nekem – érkezett a válasz.”

17. NE

“A húgom a képzeletbeli barátjáról mesélt: – Az ágyamon ül, és az anyukájára vár. A karja miatt nem mehet haza egyedül. Amikor megkérdeztem, mi történt a karjával, ezt mondta: – Az anyukája elfutott, amikor krétával rajzolt. Ezért sír folyton, nem szeret halott lenni.”

18. A hátborzongató esemény

“Amikor 4 éves voltam, anya a fürdőszobában talált az összes Barbie babámmal, ahogy a víz alá szorítom őket a lábuknál fogva. Amikor megkérdezte, mit csinálok, ezt válaszoltam: – A szekrényben egy bácsi azt mondta,hogy ha nem csinálom meg, engem fog a víz alá szorítani.”

19. Az ijesztő következtetés

“Egy autista központban dolgozom. – Ők látnak minket, de mi nem látjuk őket – állapította meg a semmiből az egyik gyerek.”
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: