Obama biztos benne, hogy ő legyőzte volna Trumpot

Barack Obama, leköszönő amerikai elnök ugyan nem változtatná meg a jelenlegi szabályokat, de úgy véli, ha indulhatott volna az elnöki posztért, legyőzte volna Trumpot.
Obama a CNN egyik munkatársának nyilatkozott. Elmondta, hogy a vízió, amit megálmodott Amerikáról elnöksége kezdetén, még mindig él, és elég erős, hogy tovább éljen.

Ha újra indulhattam volna, úgy érzem, mobilizálni tudtam volna az emberek többségét” - mondta Obama.

A leköszönő elnök sajnálkozását fejezte ki a széthúzás miatt, szerinte az elnök dolga az lenne, hogy egyesítse az embereket az amerikai zászló alatt.

Én felépítettem egy toleráns, nyitott Amerikát. Ez látszik a fiatalabb generációkon, nekik eszükbe sem jutna valakit diszkriminálni a szexuális hovatartozása vagy a bőrszíne miatt” - vélekedett az elnök.

Obama szerint szükség van arra, hogy a demokraták megtalálják a saját hangjukat. Ő ezért vonult a háttérbe a kampány alatt, és azután is.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: