Londonban ismét óriási a káosz, ez már valós veszély! (videó)

Ismét tüntetnek azok a londoni muszlimok, akik kalifátust akarnak. 
Három nap alatt másodjára lepték el London utcáit azok muszlim tüntetők, akik azt követelik, hogy a nyugati hatalmak legitimizálják a kalifátust. A szombati akció a szír nagykövetség előtt volt, ahol pár száz ember Allahu Akbar, azaz “Allah hatalmas” kiáltásokkal protestált.

A Breitbart úgy tudja, Nagy-Britannia számos városából érkeztek a fővárosban tartott megmozdulásra. A tömeggel együtt vonuló nők és gyerekek szigorúan a férfiakból álló nagyobb csoport mögött mozoghatott. A molinók mögé bújt vallási fanatikusok elsődleges célja, hogy ismét létrejöhessen a Bilad al-Sham, azaz a “Nagy-Szíria” névre keresztelt kalifátus, ami magába foglalja Szíriát, Jordániát, Libanont és Izraelt.

Természetesen ők is az Iszlám Állam által igencsak szeretett Sariát vezetnék be, azaz a felfoghatatlanul szigorú és elnyomó muszlim törvénykezést.

A tüntetés mögött a Hizb ut-Tahrir nevű iszlamista szervezet áll. Egy róluk készült 2009-es jelentés megállapította, hogy mindenben szemben állnak a nyugati társadalommal, ugyanis úgy vélik, hogy az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok az iszlám vallás és a muszlimok ellen folytat háborút.


A szervezet elutasítja az olyan nyugati értékeket, mint az emberi jogok és a pluralizmus. Szerintük ezek iszlám-ellenesek és mindenáron felveszik a harcot az ellen” – áll a jelentésben.

A Hizb ut-Tahrir nagy népszerűségnek örvend az európai országok muszlim közösségei körében. A szervezet nyíltan kiáll a jelenleg Szíriát és Irakot elnyomó Iszlám Állam mellett.

Annak ellenére, hogy több országban is be vannak tiltva a szélsőséges nézeteik miatt, Nagy-Britanniában teljesen legálisan működhetnek, hisz a hatóságok szerint a felekezet nem erőszakos. A rendőrök nem avatkoztak be a helyszínen, holott lett volna okuk, mivel a tüntetők az Iszlám Állam zászlajához nagyon hasonlót lobogtattak.

Forrás
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog