A nyugati elit és a média gyomorforgató árulása!

Nyilvánosságra hozták a berlini dzsihadistát kiiktató rendőrök nevét és fotóját. Frissítés: maga az olasz belügyminiszter, Marco Minniti nevezte meg a rendőrt egy sajtókonferencián.(Mirror)
Az olasz rendőrség tette közzé a fényképeket, a média pedig továbbította. Miközben a dzsihadisták fotóit sok nyugati országban letakarva, kipixelezve, elhomályosítva adják közre “személyiségi jogokra” hivatkozva, az őslakosságot védő rendőröket kiszolgáltatják az ellenségnek.

Holott a kormányok tisztában vannak azzal, hogy háború van – több államfő ki is mondta – és a dzsihadisták gerilla-jellegű harcmodora is közismert.

Eddig is sok célzott fenyegetést kaptak a dzsihadistáktól a rendőrök, sőt, olyan eset is volt, amikor saját lakásában gyilkolt meg egy rendőrt egy dzsihadista muzulmán Franciaországban.

Ez egyértelműen tovább gyengíti a rendőrség erejét, hiszen egy olasz rendőrnek mostantól számolnia kell ezzel a következménnyel – amely akár még a családját is érintheti – mielőtt cselekszik.

Nem véletlen, hogy a kommandósok rendszerint csuklyában szerepelnek a médiában, ha egyáltalán.

Ráadásul az egész egy “hőscsináló” propagandába burkolva jelenik meg, hogy a nép lássa, hogy védve van, mert Bruce Willis bizony nem hagyja magára. Miközben a valóság ennek pont az ellenkezője: a politikai elit nem védi meg az embereket a dzsihádtól. A rendőrség már több európai országban túlterhelt a ‘migránsok’ miatt és sok helyen nem is áll ki teljes mellszélességgel az őshonos lakosság mellett.

Ez a csinnadratta kiválóan eltereli a figyelmet a probléma okairól: hogy a nyugati elit nem hajlandó véget vetni a muzulmán országokból történő bevándorlásnak. Így a növekvő muzulmán közösségek növekvő dzsihád-fenyegetést termelnek ki magukból, mivel a dzsihád a muszlimok – mint közösség – számára kötelező:

A saríából:

[O9.0] Dzsihád
Dzsihád: a kafírok (nem-muszlimok) elleni háború, melynek célja az iszlám sária jogrendszerének meghonosítása.

[o9.1] A dzsihád kötelező jellege
A dzsihád a közösség kötelessége. Ha elegendő ember műveli, akkor a többiekre nézve már nem kötelező. (ld. Bill Warner: Saría törvény nem muzulmánoknak)

Csak remélni lehet, hogy a fotók rendőrségi közreadása mögött ostobaság van, nem szándékosság… bár a bűnüldözés nem önálló hatalmi ág, hanem a politikának van alárendelve.

Mi NEM mutatjuk a fényképeket – még ha ennek csak jelképes is a haszna.

Forrás: Dzsihádfigyelő
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog